Nem hagytam abba!

Nem írtam legalább fél éve, de továbbra is ragaszkodom az eredeti célomhoz: lefogyni 92 kilóról 70-re. Most tartok 79-nél. Kicsúsztam és eltértem a tervtől, mert elgyengültem tavaly télen. Így mostmár ezt is kipipálhatom, hogy visszaestem, de újrakezdtem, ahelyett hogy feladtam volna. Fél év kihagyás alatt nem szedtem vissza azt a 10 kilót amit már eddig leadtam. (Köszönhetően a 99%ban cukor és liszt mentes életmódnak, és – még kicsúszott állapotban is – heti három-négyszeri sportnak.) Idén júliusban írtam új tervet magamnak, a cél ugyanaz mint amivel elkezdtem (70 kg), csak úgy tűnik, hogy plusz két hónapra szükségem lesz hozzá az eredetileg kitűzött időponthoz képest.

A képeken látható új játékszer a Slackline nevű egyensúlyozókötél. Ez a fogyáshoz (még) nem járul hozzá jelenleg, mert az első lépéseket próbálom megtenni rajta, de tökéletesen alkalmas legálisan sportnak számító szórakozásnak a 10 perces „rendes” edzés blokkok között. Viszont ahogy az ember képességei fejlődnek, igencsak komoly karadio lesz belőle! Itt egy videó a profibbaktól, csak hogy hova lehet fejlődni:

Megnézted? Ugye mondtam, hogy kardio! 🙂

Spórolj tizennyolcezer forintot és szórakozz jól

Mi volt a szórakozás?

Építettem magamnak egy ilyet:

img_20161116_154721

Függeszkedő gyakorlatokat tudok rajta végezni, ennek legismertebb változata talán a TRX. Erre keresve néztem videókat.

Hogyan spóroltam?

Egy ilyen eszköz bolti ára huszonegyezer-kilencszáz forint. A szép kék eszközömé pedig háromezer ötszáz negyvenöt forint.

Minden darabját ma vettem meg egy barkácsáruházban.

img_20161116_125116

És mivel megfelelő fűrészem sem volt a csővágáshoz, így az ott kirakott, mindenki által használható eszközt használtam. Szóval ma barkácsoltam egy áruház előterében. 🙂

img_20161116_125551

img_20161116_125831

Itthon fejeztem be a nagy művet:

img_20161116_151514

img_20161116_151655

Még nem volt igazán letesztelve, csak megrángattam és azt látszólag bírja.

Motiváció a poén kedvéért?

bringaruha

Viktor (aki már szerepelt a blogon ittitt és részben itt), feldobta az ötletet, hogy vicces lenne, ha ugyanolyan felszerelésben kerékpároznánk a nyáron. Az ügy komolyságára való tekintettel: a Britt Sky csapat színeiben fogunk pompázni. 🙂 Végigtekerjük a saját kis Túr dö Franszainkat a nyáron.

Nem a ruha a legfontosabb az egészben, hanem az, hogy ha van, akivel lehet együtt edzeni, az nagyon megkönnyíti az ember életét.

Ma érkezett az értesítés, hogy elindult a postán a csomag. Már várom a nyarat. 🙂

Mit rágcsál?

img_20161017_170943

Egyik kedvenc rágcsálni való ez a mogyorós izé. Abból a szempontból jó, hogy kukorica az alapja és nem a chipseknél megszokott krumpli. Viszont sajnos ez is tele van fölösleges kalóriákkal. Harminc gramm száznegyvenkét kalória és egy ilyen zacskó kétszáz gramm. Veszedelmes.

Szóval az új kihívás, hogy valami olyat találjak, ami akár számolós napon is rágcsálható (erre nem sok esélyt látok) és a normál napokon sem kívánok meg sokkal borzalmasabb dolgokat.

🙂

Feltámadás!

img_20161020_113116

A vonalkódot a Magyar Posta szponzorálta 🙂

Sajnos az eddigi felkelési technikám elkezdett cserbenhagyni. Egy olyan okostelefon alkalmazást használtam eddig, ahol két-három matematikai feladatot kellett megoldani ahhoz, hogy az ébresztő abbahagyja az üvöltést. Ezt már félálomban ki tudom kapcsolni. És ezzel az a probléma, hogy az egészet le tudom rendezni az ágyban.

Szóval más megoldás kell. Szerencsére be lehet állítani más feltételt is az ébresztő kikapcsolásához.

Szerintem megvan az ideális.

A lakás másik végébe kiragasztottam egy vonalkódot, amit beállítottam a programban és így csak erre a vonalkódra kapcsol ki. Tehát ki kell másznom az ágyból és végig kell mennem a lakáson. Ez szerintem már elég lesz arra, hogy ne menjek vissza az ágyba „még ötpercre”. Ha ez sem működik, akkor a következő az lesz, hogy tervezek egy szerkezetet, ami mikor kilépek a szoba ajtaján, bezárja az ajtót és nem enged vissza az ágyhoz! 🙂

Feladod?

img_20161019_223543

A rövid válasz: nem.

A hosszabb válasz pedig: ez egy pontozó lap, amit még szeptemberben kezdtem el csinálni. Naponta ismétlődő feladatok vannak, rajta és mindegyik feladatnak van egy százalékos értéke, amit számmal és színnel is jelölök.

Összesen száz százalékot kell, hogy kiadjanak. Mint az látszik, ezt kb. ment vagy három napig. Ma végiggondoltam, hogy kellene csinálni egy új változatot, de úgy döntöttem, hogy marad.

Hogy miért nem cserélem le egy teljesen újra?

Mert az a kimaradt több mint egy hónap is fontos információ.

Sokkal jobb érzés lesz ránézni, ha ezután tele lesz és látom, hogy  nem volt tökéletes a folyamat, de végig tudtam csinálni, mintha arra szoktatom rá magam, hogy ha szembemegyek a saját szabályaimmal, akkor csak nyomtatok egy újat és már el is tüntettem az árulkodó bizonyítékot.

Cukor! A cukor nem csinál ilyet.

gummybears

De, sajnos csinál ilyet. (Az idézet a Man In Black első részéből van.)

Még nem tartok ott a fejlődésemben, hogy bizonyos dolgokat abszolút kizárjak az életemből.

Pedig nem hosszú a lista, de egyelőre még ők győznek. A gumicukor kimondottan a gyengém.

Egyetlen dolog, amit sikerült eddig száműznöm, az a rántott sajt. Nehéz döntés volt, mivel az kedvencemről van szó, de megérte. A cukor és a gabonák, mivel magas energiatartalmúak és hamar éhessé tesznek újra, így sajnos nagy ellenségei a súlyvesztésnek.

Nem vagyok.

creepy

Kezdjük azzal, hogy nem vagy pszichopata. Tényleg nem vagyok pszichopata. Ha az lennék, lenne róla papírom. 🙂

A ma esti edzésem folyamán végiglátogattam három közeli ismerős lakóhelyét. Nem mentem be, de csináltam róla fotót, hogy akár be is mehettem volna, miközben ők otthon voltak.

És el is küldtem nekik a fotókat. Abszolút szórakoztató volt. 🙂

Minden harmadik vagy negyedik nap kalóriakorlátozós. A többin szabadagazda!!

imagesVera tette fel a kérdést, hogy általában hány számolós és normál napom van egy hónapban. Akkor még nem tudtam válaszolni, de azóta folyamatosan feljegyzem az arányt.

Ma értem el az ötvenedik naphoz és így már van elég adatom: Ötven napból tizenöt nap volt számolós, tehát minden harmadik, negyedik nap, (és most vagyok az egy kg. / hónap – szakaszban). A többi időben, tehát hetente négy-öt napon át annyit ehetek amennyit akarok. 🙂

Így egyáltalán nem okoz szenvedést leadni a kilókat.